2.rész

Story About My Life

2.rész - Meet my boyfriend

Aznap délután elhívott moziba a haverjaival. 3 órakor ott is voltam a megbeszélt helyen, de ők sehol sem voltak. Mivel a találka helyszíne egy játszótér volt, amit szinte már senki sem használt, beleültem az egyik hintába és elkezdtem hajtani. A gyermekkori kedvenc dalomat dúdoltam közben. Úgy éreztem magam, mint öt éves koromban, mikor apuval mindig a játszótéren voltunk.

Épp a régi szép időkre gondoltam, mikor - fél négykor - a fiúk is megjelentek.

- Bocs, hogy késtünk egy kicsit, csak... - Kezdte volna a magyarázkodást, ha nem kiáltok közbe.

-Kicsit?! Fél órát késtetek! - Keltem ki magamból.

- Hé, nyugi! - Emelte fel védelmezően a kezét, de már késő volt. Az agyamat elöntötte a vörös köd és csak még jobban rontott a helyzeten. UTÁLOM, ha azt mondják nekem, hogy nyugodjak meg!

- Nekem te ne mondd azt, hogy nyugodjak meg! - Üvöltöttem neki. A haverjai hátráltak pár lépést.- Tudod mit?! Vegyük úgy, mintha ez a ma délután meg se történt volna! - Futottam hazáig. Mikor beléptem a házba, azt vettem észre, hogy apu a földön ül és sír. Egyből odasiettem hozzá. Nagyon megijedtem, mivel még sosem láttam sírni.

- Apa! mi történt? - A szívem őrült tempóban kezdett el verni.

- David meghalt! - Amint felfogtam a szavakat záporozni kezdtek a könnyeim. - Autóbaleset. - Válaszolt, mielőtt fel tehettem volna a kérdést. - Nem hiszem el, hogy a bátyám meghalt! - Ismét előbújtak a könnyei. Jó szorosan odabújtam hozzá. Sokáig ültünk a lépcsőn, egymást vigasztalva.

Másnap reggel teljesen feketében jelentem meg az iskolában.Végig bőgtem két órát. Én akit még senki sem látott sírni. Harmadik órán sem apadtak el a könnyeim. Pechemre nem volt tanár és megjelentek ők. Ők figyeltek ránk. Persze, neki a pillantása egyből rám esett. Végül odasétált hozzám és leült mellém.

- Mi a baj? - A kérdése teljesen meglepett, elvégre azt hittem, hogy a tegnapi után szóba sem áll velem.

- Semmi. - Töröltem meg a szemeim.

- Aha, azt látom. Szóval? - Nem adta fel egy könnyen.

- Meghalt a nagybátyám! - Azt hittem, hogy akkor és ott végem. A könnyeim ismét utat törtek maguknak. Ekkor valami olyasmit tett, amiről álmodni sem mertem volna, magához húzott és átölelt. A lányok féltékeny pillantásokat lövelltek felém. Miután elengedett, még mindig meg voltam lepődve, ami nyilván meg is látszott rajtam, mert csak vállat vont.

- Bocs. Kezdjük elölről, oké? - Vett egy mély levegőt.

-Oké. Alison Smith! - Nyújtottam kezet. Felnevetett.

-Nem egészen erre gondoltam, de kösz, hogy közölted velem. Egyébként már tudom. - Villantotta rám a 250 wattos mosolyát.

-mégis honnan? Elvégre én nem mutatkoztam be, ezért nem is tudhatnád, hacsak...- Ekkor sokat mondó pillantást vetett rám. 

- Hacsak nem kutakodtam utánad?

- Ez így nem fair! Te tudod a nevemet, de én nem tudom a tiédet! - Játszottam meg a durcás kis lányt.

-Adam.Adam Davidson...